2011. február 25., péntek

Premier: Heti Glee - Original songs

Már egy ideje a Glee szeretők táborát gyarapítom, és ezért úgy gondoltam, mostantól hetente írok bejegyzést a sorozatban elhangzott dalokról. Már korábban írtam az "Umbrella" feldolgozásukról illetve a Brit X-faktoros fellépésükről. Előfordul, hogy nem az aktuálisan vetített (az amerikai vetítés alapján) részből választok (ezt főként az befolyásolja, hogy ott milyen időközönként adják, hiszen előfordulhat 2-3 hetes kiesés is).

A sorozat Amerikában jelenleg a 2.évadánál tart és nagy népszerűségnek örvend, és megint indulnak az iskolai énekkarok (Glee Klubok) közötti megmérettetésen. Rachel (Lea Michele) és Finn (Cory Monteith) is úgy gondolja, hogy ha original, vagyis eredeti saját maguk megírt dalt visznek akkor lehet csak esélyük a nyerésre.

Az első dal, amit írtak a "Loser Like Me" címet kapta. A dalt végig hallgatva elsőre nem csalódtam, szerintem nagyon jól sikerült. A kis csapat nagyon szépen adja elő, és Rachel (Lea) hangja nagyon, de nagyon jól megdobja.



A második dal, a "Get It Right" lett. Ez a dal egy kicsit lassabb, mint az előző. Ismételten Rachel (Lea) dominál, de ezt olyan dalnak tartom, melyhez az ő karaktere illik a legjobban, ő tudja a leghitelesebben előadni.



Igazán kíváncsi arra leszek, hogy a filmben hogyan fognak elhangzani, milyen lesz a köré épített koreográfia. Amint lement adásba, azokat is "csatolom".

2011. február 24., csütörtök

Noah And The Whale - L.I.F.E.G.O.E.S.O.N

A dal a cím miatt keltette fel a figyelmemet, és a refrén.....muszáj legalább egyszer végig hallgatni. A klip világa a 50-es, illetve 70-es évekre emlékeztet. A "szőke" csaj, pedig Marilyn Monroe-ra.

A dal számomra elég monotonnak tűnik, nem igazán tetszik az előadás stílusa, egyedül a cím jön be, vagyis az, ahogy a refrénben elhangzik:)

2011. február 23., szerda

A nap kedvence: Atomic Tom - Don't You Want Me

Valamikor tavaly láttam egy videót egy rögtönzött előadásról, ahol okos telefonokat (vagyis iPhone-okat) használva kezdtek el énekelni a New York-i metrón zenélni egy együttes tagjai. Ez eddig ki is ment a fejemből, majd ma megláttam a legújabb klipjüket, és kiderült ugyanazokról van szó.



A "Don't You Want Me" című dalhoz készült klipet elnézve olyan, mintha a "Másnaposok" című film szereplői bukkannának fel. 

Az elején az egyik srácra ránéztem és azt hittem egy pillanatra, hogy az egyik ismerősöm az, de kiderült nem. A klipben amúgy ez a srác egy átváltozó mester....Az egész kis film poénosra/humorosra sikeredett, így kapnak pár plusz pontot, hiszen már csak ezért is érdemes végig nézni, a zene és maga a dal sem rossz, szóval csupa pozítiv tapasztalat:)

2011. február 22., kedd

Andrew Allen - Loving You Tonight

Ma bukkantam rá Andrew Allenre videó nézegetés közben. Nem igazán az én stílusom, de valami megragadott a "Loving You Tonight" című dalában, vagyis a hozzá készített klipjében (melyet Valentin napon töltöttek fel.)

Az egész kis film egész egyszerű, talán emiatt is tetszik, de második lejátszás során feltűnt, a klip néhány eleme, más előadóknál korábban már feltűnt....

2011. február 19., szombat

Premier: Britney Spears - Hold It Against Me

Ms. Spears elkészítette klipjét, hamarosan megjelenő Femme Fatale nevű albumán (az album március körül jelenik meg) található "Hold It Against Me" című dalához.

A klip vegyes érzelmeket vált ki belőlem, de összességében tetszik. A korábbi klipjeiből is vannak benne elemek, sőt...meg is jelennek benne. Az eleje csupa reklám: parfüm, technika (kamera), smink...stb - ez az ami nem igazán tetszik, de tudom, valahogy el kell adni ezeket is, és a legjobb, ha szerepelnek egy klipben, amit két nappal megjelenés után már közel 5 millióan láttak (oké nem sok, de ha azt vesszük, hogy alig két nap, azért szép teljesítmény, főleg, hogy a világ egyik fele utálja, a másik meg szereti őt...., én az arany középút vagyok... régen csíptem, aztán nem, aztán megint...). Jó elem még a saját magával való harc, mely vicces is lehet számunkra, de egyéntől függően egy erősebb jelentéssel is bír - talán épp a klip üzenete miatt tetszik.

A kis filmet végignézve azt is, megfigyelhetjük mennyit változott, mióta megjelent első slágere a "Baby One More Time".

Justin és a színészet:)

Nem vagyok JB rajongó, ezt már korábban is említettem, szóval ezért kötelező a következő kis videót közzétennem.

Talán mindenki tudja, kedves Mr. Bieber szerepelt a CSI-ba, és a legutóbbiban a kedves delikvens nem ért szép véget. A gonosz kisfiú rálő a rendőrőkre/helyszínelőkre...gondolom nem nehéz kitalálni, hogy jár....


És akkor egy kis érdekesség, amit szintén ma olvastam: 
1. Menj fel a google fordítóra és írd be hogy "Will Justin Bieber ever hit puberty" (lesz-e felnőtt justin bieber valaha).
2. Angolról vietnámira fordítsd!
3. Utána a vietnámi szöveget másold be a fordító részbe.
4. Fordítsd le újra, csak most vietnámiról angolra.
5. Nevess! :D

Kérésre: JB filmje a Never Say Never (van valami hasonló című dala is, nem?) az imdb-n (internet movie database - internetes film adatbázis) található értékelésnél elég gyatra ponto(ka)t ért el: 10-ből jelenleg 1.1-re értékelték (eddig 18 025-en szavaztak).

Grammy Awards 2011 - kategóriák angolul

A múlt hétvégén átadták a Grammy díjakat, melyet a zenés Oszkárnak is hívhatnánk....Az abszolút győztes Lady Antebellum. Örülök ennek az eredménynek, hiszen az együttes szerintem nem is olyan rossz....

"Need You Now" című dal videoklipje:



If You Don't Know Me By Now", "American Honey" és a "Need You Now" című dalból részletek a Grammy díjátadón: (Ügye, nem is rosszak élőben)



1. Record Of The Year: Need You Now - Lady Antebellum

2. Album:  Of The Year: The Suburbs - Arcade Fire

3. Song:  Of The Year: Need You Now - Lady Antebellum (Dave Haywood, Josh Kear, Charles Kelley & Hillary Scott, Songwriters)

4. Best New Artist: Esperanza Spalding

5. Best Female Pop Vocal Performance: Bad Romance - Lady Gaga

6. Best Male Pop Vocal Performance: Just The Way You Are Bruno Mars [Elektra]

7. Best Pop Performance:  By A Duo Or Group With Vocals:  Hey, Soul Sister (Live) - Train

8. Best Pop Collaboration:  With Vocals:  Imagine - Herbie Hancock, Pink, India.Arie, Seal, Konono No 1, Jeff Beck & Oumou Sangare

9. Best Pop Instrumental Performance: Nessun Dorma - Jeff Beck

10. Best Pop Instrumental Album: Take Your Pick - Larry Carlton & Tak Matsumoto

11. Best Pop Vocal Album: The Fame Monster - Lady Gaga

12. Best Dance Recording: Only Girl (In The World) - Rihanna

13. Best Electronic/Dance Album: La Roux - La Roux

14. Best Traditional Pop Vocal Album: Crazy Love - Michael Bublé

15. Best Solo Rock Vocal Performance: Helter Skelter - Paul McCartney

16. Best Rock Performance:  By A Duo Or Group With Vocals:  Tighten Up - The Black Keys

17. Best Hard Rock Performance: New Fang - Them Crooked Vultures

18. Best Metal Performance: El Dorado - Iron Maiden

19. Best Rock Instrumental Performance: Hammerhead - Jeff Beck

20. Best Rock Song: Angry World - Neil Young, Song: writer (Neil Young)

21. Best Rock Album: The Resistance - Muse

22. Best Alternative Music:  Album: Brothers - The Black Keys

23. Best Female R&B Vocal Performance: Bittersweet - Fantasia

24. Best Male R&B Vocal Performance: There Goes My Baby - Usher

25. Best R&B Performance:  By A Duo Or Group With Vocals:  Soldier Of Love - Sade

26. Best Traditional R&B Vocal Performance: Hang On In There - John Legend & The Roots

27. Best Urban/Alternative Performance: F*** You - Cee Lo Green

28. Best R&B Song: Shine - John Stephens, Song: writer (John Legend & The Roots)

29. Best R&B Album: Wake Up! - John Legend & The Roots

30. Best Contemporary R&B Album: Raymond V Raymond - Usher

31. Best Rap Solo Performance: Not Afraid - Eminem

32. Best Rap Performance:  By A Duo Or GroupOn To The Next One - Jay-Z & Swizz Beatz

33. Best Rap/Sung Collaboration: Empire State Of Mind - Jay-Z & Alicia Keys

34. Best Rap Song: Empire State Of Mind - Shawn Carter, Angela Hunte, Alicia Keys, Jane't "Jnay" Sewell-Ulepic & Alexander Shuckburgh, Songwriters (Burt Keyes & Sylvia Robinson, Songwriters) (Jay-Z & Alicia Keys)

35. Best Rap Album: Recovery - Eminem

36. Best Female Country Vocal Performance: The House That Built Me - Miranda Lambert

37. Best Male Country Vocal Performance: 'Til Summer Comes Around - Keith Urban

38. Best Country Performance:  By A Duo Or Group With Vocals: Need You Now - Lady Antebellum

39. Best Country Collaboration With Vocals: As She's Walking Away - Zac Brown Band & Alan Jackson

40. Best Country Instrumental Performance: Hummingbyrd - Marty Stuart

41. Best Country Song: Need You Now - Dave Haywood, Josh Kear, Charles Kelley & Hillary Scott, Songwriters (Lady Antebellum)

42. Best Country Album: Need You Now - Lady Antebellum

43. Best New Age Album: Miho: Journey To The Mountain - Paul Winter Consort

44. Best Contemporary Jazz Album: The Stanley Clarke Band - The Stanley Clarke Band

45. Best Jazz Vocal Album: Eleanora Fagan (1915-1959): To Billie With Love From Dee Dee - Dee Dee Bridgewater

46. Best Improvised Jazz Solo: A Change Is Gonna Come - Herbie Hancock, soloist

47. Best Jazz Instrumental Album, Individual or Group: Moody 4B - James Moody

48. Best Large Jazz Ensemble Album: Mingus Big Band Live At Jazz Standard - Mingus Big Band

49. Best Latin Jazz Album: Chucho's Steps - Chucho Valdés And The Afro-Cuban Messengers

50. Best Gospel Performance: Grace - BeBe & CeCe Winans

51. Best Gospel Song: It's What I Do - Jerry Peters & Kirk Whalum, Songwriters (Kirk Whalum & Lalah Hathaway)

52. Best Rock Or Rap Gospel Album: Hello Hurricane - Switchfoot

53. Best Pop/Contemporary Gospel Album: Love God. Love People - Israel Houghton

54. Best Southern, Country, Or Bluegrass Gospel Album: The Reason - Diamond Rio

55. Best Traditional Gospel Album: Downtown Church - Patty Griffin

56. Best Contemporary R&B Gospel Album: Still - BeBe & CeCe Winans

57. Best Latin Pop Album: Paraiso Express - Alejandro Sanz

58. Best Latin Rock, Alternative Or Urban Album: El Existential - Grupo Fantasma

59. Best Tropical Latin Album: Viva La Tradición - Spanish Harlem Orchestra

60. Best Regional Mexican Album: NO NOMINEES - nem volt elegendő jelölt, ezért a szabályok értelmében nem hirdették meg ebben a kategóriában a nyerteseket

61. Best Tejano Album: Recuerdos - Little Joe & La Familia

62. Best Norteño Album: Classic - Intocable

63. Best Banda Album: Enamórate De Mí - El Güero Y Su Banda Centenario

64. Best Americana Album: You Are Not Alone - Mavis Staples

65. Best Bluegrass Album: Mountain Soul II - Patty Loveless

66. Best Traditional Blues Album: Joined At The Hip - Pinetop Perkins & Willie 'Big Eyes' Smith

67. Best Contemporary Blues Album: Living Proof - Buddy Guy

68. Best Traditional Folk Album: Genuine Negro Jig - Carolina Chocolate Drops

69. Best Contemporary Folk Album: God Willin' & The Creek Don't Rise - Ray LaMontagne And The Pariah Dogs

70. Best Hawaiian Music Album: Huana Ke Aloha - Tia Carrere

71. Best Native American Music Album: 2010 Gathering Of Nations Pow Wow: A Spirit's Dance
(Various Artists) Derek Mathews, Dr. Lita Mathews & Melonie Mathews, producers

72. Best Zydeco Or Cajun Music Album: Zydeco Junkie - Chubby Carrier And The Bayou Swamp Band

73. Best Reggae Album: Before The Dawn - Buju Banton

74. Best Traditional World Music Album: Ali And Toumani - Ali Farka Touré & Toumani Diabaté

75. Best Contemporary World Music Album: Throw Down Your Heart , Africa Sessions Part 2: Unreleased Tracks - Béla Fleck

76. Best Music: al Album:  For ChildrenTomorrow's Children - Pete Seeger With The Rivertown Kids And Friends

77. Best Spoken Word Album:  For ChildrenJulie Andrews' Collection Of Poems, Song: s, And Lullabies - Julie Andrews & Emma Walton Hamilton

78. Best Spoken Word Album (Includes Poetry, Audio Books & Story Telling): The Daily Show With Jon Stewart Presents Earth (The Audiobook) - Jon Stewart (With Samantha Bee, Wyatt Cenac, Jason Jones, John Oliver & Sigourney Weaver)

79. Best Comedy Album: Stark Raving Black - Lewis Black

80. Best Musical Show Album: American Idiot (Featuring Green Day) - Billie Joe Armstrong, producer (Green Day, composers; Billie Joe Armstrong, lyricist) (Original Broadway Cast With John Gallagher, Jr., Michael Esper & Others)

81. Best Compilation Soundtrack Album:  For Motion Picture, Television Or Other Visual MediaCrazy Heart (Various Artists) - Stephen Bruton & T Bone Burnett, producers

82. Best Score Soundtrack Album:  For Motion Picture, Television Or Other Visual MediaToy Story 3 - Randy Newman, composer

83. Best Song Written For Motion Picture, Television Or Other Visual Media: The Weary Kind (From Crazy Heart) - Ryan Bingham & T Bone Burnett, Songwriters (Ryan Bingham)

84. Best Instrumental Composition:The Path Among The Trees - Billy Childs, composer (Billy Childs Ensemble)

85. Best Instrumental Arrangement: Carlos - Vince Mendoza, arranger (John Scofield, Vince Mendoza & Metropole Orkest)

86. Best Instrumental Arrangement Accompanying Vocalist(s): Baba Yetu - Christopher Tin, arranger (Christopher Tin, Soweto Gospel Choir & Royal Philharmonic Orchestra)

87. Best Recording Package: Brothers - Michael Carney, art director (The Black Keys)

88. Best Boxed Or Special Limited Edition Package: Under Great White Northern Lights (Limited Edition Box Set) - Rob Jones & Jack White III, art directors (The White Stripes)

89. Best Album Notes: Keep An Eye On The Sky - Robert Gordon, album notes writer (Big Star)

90. Best Historical Album: The Beatles (The Original Studio Recordings) - Jeff Jones & Allan Rouse, compilation producers; Paul Hicks, Sean Magee, Guy Massey, Sam Okell & Steve Rooke, mastering engineers (The Beatles)

91. Best Engineered Album: Non-Classical: Battle Studies - Michael H. Brauer, Joe Ferla, Chad Franscoviak & Manny Marroquin, engineers (John Mayer)

92. Producer Of The Year, Non-Classical: Danger Mouse
- Broken Bells (Broken Bells) (A)
- Dark Night Of The Soul (Danger Mouse And Sparklehorse) (A)
- Tighten Up (The Black Keys) (T)

93. Best Remixed Recording, Non-Classical: Revolver (David Guetta's One Love Club Remix) - David Guetta & Afrojack, remixers (Madonna)

94. Best Surround Sound Album: Britten's Orchestra - Keith O. Johnson, surround mix engineer; Keith O. Johnson, surround mastering engineer; David Frost, surround producer (Michael Stern & Kansas City Symphony)

95. Best Engineered Album, Classical: döntetlen:
95/1 - Daugherty: Metropolis Symphony; Deus Ex Machina - Mark Donahue, John Hill & Dirk Sobotka, engineers (Giancarlo Guerrero & Nashville Symphony Orchestra)
95/2 - Porter, Quincy: Complete Viola Works - Leslie Ann Jones, Kory Kruckenberg, Brandie Lane & David Sabee, engineers (Eliesha Nelson & John McLaughlin Williams)

96. Producer Of The Year, ClassicalDavid Frost- Britten's Orchestra (Michael Stern & Kansas City Symphony)
- Chambers, Evan: The Old Burying Ground (Kenneth Kiesler & The University Of Michigan Symphony Orchestra)
- Dorman, Avner: Concertos For Mandolin, Piccolo, Piano And Concerto Grosso (Andrew Cyr, Eliran Avni, Mindy Kaufman, Avi Avital & Metropolis Ensemble)
- The 5 Browns In Hollywood (5 Browns)
- Mackey, Steven: Dreamhouse (Gil Rose, Rinde Eckert, Catch Electric Guitar Quartet, Synergy Vocals:  & Boston Modern Orchestra Project)
- Meeting Of The Spirits (Matt Haimovitz)
- Two Roads To Exile (ARC Ensemble)

97. Best Classical Album: Verdi: Requiem - Riccardo Muti, conductor; Duain Wolfe, chorus master; Christopher Alder, producer; David Frost, Tom Lazarus & Christopher Willis, engineers/mixers; Silas Brown, mastering engineer (Ildar Abdrazakov, Olga Borodina, Barbara Frittoli & Mario Zeffiri; Chicago Symphony Orchestra; Chicago Symphony Chorus)

98. Best Orchestral Performance: Daugherty: Metropolis Symphony; Deus Ex Machina - Giancarlo Guerrero, conductor (Terrence Wilson; Nashville Symphony)

99. Best Opera RecordingSaariaho: L'Amour De Loin - Kent Nagano, conductor; Daniel Belcher, Ekaterina Lekhina & Marie-AngeTodorovitch; Martin Sauer, producer (Deutsches Symphonie-Orchester Berlin; Rundfunkchor Berlin)

100. Best Choral Performance: Verdi: Requiem - Riccardo Muti, conductor; Duain Wolfe, chorus master (Ildar Abdrazakov, Olga Borodina, Barbara Frittoli & Mario Zeffiri; Chicago Symphony Orchestra; Chicago Symphony Chorus)

101. Best Instrumental Soloist(s) Performance (with Orchestra): Mozart: Piano Concertos Nos. 23 & 24 -Mitsuko Uchida (The Cleveland Orchestra)

102. Best Instrumental Soloist Performance (without Orchestra): Messiaen: Livre Du Saint-Sacrement - Paul Jacobs

103. Best Chamber Music Performance:Ligeti: String Quartets Nos. 1 & 2 - Parker Quartet

104. Best Small Ensemble Performance: Dinastia Borja - Jordi Savall, conductor; Hespèrion XXI & La Capella Reial De Catalunya (Pascal Bertin, Daniele Carnovich, Lior Elmalich, Montserrat Figueras, Driss El Maloumi, Marc Mauillon, Lluís Vilamajó & Furio Zanasi; Pascal Bertin, Daniele Carnovich, Josep Piera & Francisco Rojas)

105. Best Classical Vocal Performance: Sacrificium - Cecilia Bartoli (Giovanni Antonini; Il Giardino Armonico)

106. Best Classical Contemporary CompositionDaugherty, Michael: Deus Ex Machina - Michael Daugherty (Giancarlo Guerrero)

107. Best Classical Crossover Album: Tin, Christopher: Calling All Dawns; Lucas Richman, conductor (Sussan Deyhim, Lia, Kaori Omura, Dulce Pontes, Jia Ruhan, Aoi Tada & Frederica von Stade; Anonymous 4 & Soweto Gospel Choir; Royal Philharmonic Orchestra)

108. Best Short Form Music Video: Bad Romance - Lady Gaga; Francis Lawrence, video director; Kathy Angstadt, Nicole Ehrlich &Heather Heller, video producers

109. Best Long Form Music Video: When You're Strange (The Doors); Tom Dicillo, video director; John Beug, Jeff Jampol, Peter Jankowski & Dick Wolf, video producers

2011. február 11., péntek

Laura Jansen - Single Girls

Gondolom így Valentin nap előtt vannak páran, akik azt kívánják, hogy bárcsak lenne nekik is párjuk, bárcsak viszonozná valaki a szerelmüket.

Laura Jansen dala és a klipje is erről szól. Nekem nagyon tetszik a klip, főleg az üzenete. Ráadásul nagyon jó ruhákat is visel...irigylem, néhányat felpróbálnék, és el is fogadnék.

2011. február 5., szombat

Premier: Maroon 5 - Never Gonna Leave This Bed

Elkészült a Maroon 5 legújabb videoklipje, mely a "Never Gonna Leave This Bed" című számhoz tartozik.Ismét feltűnik Adam barátnője, aki most nem annyira erőszakos szerepet kapott, mint a "Misery"-ben. Szerintem nagyon illenek egymáshoz...

A klip találó, nagyon jó ötlet volt ennyire központi szerepet adni az ágynak. Ráadásul Adam és barátnője kicsit sem szívbajos, hiszen amikor nyilvános helyeken van az ágy sem nagyon foglalkoznak vele. Egyetlen problémám jelenleg a hang minősége, nem tudom, hogy más is tapasztalja-e, de nálam ugrál a hangszín - egyszer élesebb és hangosabb, máskor tompább és halkabb.

2011. február 4., péntek

P!nk - F**kin' Perfect

P!nkről nem igazán tudok rosszakat mondani, hiszen egyike azon előadóknak, aki helyet kapott az MP4 lejátszómon, illetve akit bármikor képes vagyok hallgatni max. hangerőn. Évek óta kísérem figyelemmel munkásságát, és sikerül folyton meglepnie. Szerintem nagyon jó anya lesz belőle, hiszen a dalaival nemcsak az érzéseit írja le/ki magából, de tanít is.

A legújabb klipjét a "F**kin' Perfect" című dalához készítették el, és őszintén megvallva nem csalódtam benne, nagyon jóra sikeredett. A lázadó tini, aki ahelyett, hogy feladná valami nagyot alkot.

Napi horror: Elizabeth & the Catapult - Perfectly Perfect

A héten volt időm és rátaláltam egy "gyöngyszemre". Az ember első érzése mikor végignézi az, hogy valami horrort néz...
Az együttes 2004-ben alakult Brooklyni zenei stílusuk pop/rock.

A "Perfectly Perfect" című dalhoz készült videoklip engem egy horror filmre emlékeztet. Nem tudom, de nekem nem jön be. Ha lenne egy kisebb testvérem, vagy gyerekem akkor nem hagynám, hogy belenézzen, mert tuti rémálmaik lennének.



Gondoltam, hogy ne írjak csak rosszat az együttesről megnézem még egy klipjüket, mely a "You and Me" című dalukhoz készült, de tévedtem. Eléggé fura bandának tartom őket, erről tanúskodik ez a klip is.



Tovább próbálkoztam, és találtam még egy klipet, mely a "Race You" című dalhoz készült. Ez már egy fokkal jobb, mint az előző kettő, de még mindig nem az igazi.



A szöveg alapján a bandát egy erős 4-esre osztályoznám, a klipjeik alapján egy nagyon (de tényleg nagyon) gyenge kettesre.

2011. február 1., kedd

Premier: Avril Lavigne - What The Hell

Egy kicsit idiótának érzem magam, mivel tavaly óta vártam Avril új albumát, illetve új dalát és klipjét. Már fel is adtam, mikor is felhívták a figyelmem, hogy elkészült az új klip...tehát ezért jó, ha valakinek a haverja pont szóba hozza, mikor megjelenik a régen várt kisfilm.

Azt mindenképpen elmondhatom, hogy a "The Best Damn Thing" című album után ismét változott Avril. Nemcsak idősebb lett, nőiesebb, de el is vált, és valószínűleg az új albumon is találhatunk erre célzást. Az új albumon - mely a "Goodbye Lullaby" címet kapta - található nóták az ő szerzeményei, ezért is váratott magára annyit. Kíváncsian várom a "Goodbye Lullaby" többi dalát is. Az új album 2011. márciusában jelenik meg, de reméljük addig még kapunk egy kis ízelítőt belőle, és kijön még egy dal, vagy klip.
  
Az első klip a "What The Hell" című dalhoz készült, és én szórakoztatónak találom. Reggel elindul, vagyis inkább elmenekül otthonról, nyomában a pasijával, elköt egy taxit (közben biciklivel üldözik), ütközik vele, kosarazó kigyúrt emberek közé keveredik, ruhát próbál, és lelép - a barátjának kell fizetnie - majd egy klubban köt ki, ahol fellép. Az este végén pedig bedőlnek az ágyba. A klip, ha jobban odafigyelünk a szövegre, tükrözi azt, hiszen Avril arról énekel, hogy mostanáig (eddig életében) jó volt, most már akar egy kis rendetlenséget az életében...Vagyis randalírozni szeretne egy kicsit.